Xperia Z1 Compact – Bevezető, tartozékok, ergonómia, külső

by Chabee

Bevezető

A méret kérdés rendkívül szubjektív dolog az okostelefonok körében (is). Van, aki az 5 hüvelyk körüli kijelzőméretű lapátokra vagy esetleg a phabletekre esküszik, de van akinek már a 4 inch is sok, ezt az ember kézmérete és/vagy ízlése, éppenséggel pénztárcája válogatja. A trend ugyebár az évről évre egyre nagyobb és nagyobb kijelzők megjelenése a telefonokban, ez már a kezdetek óta minden modell utódjának a jellemzője. 2010-ben a 4 hüvelykes kijelzőjű Xperia X10 jelentette a méretes okostelefont illetve a felsőkategóriát, aztán szépen lassan ez a kifejezés 2013-ra már az 5 inches és az afölötti méretre lett érvényes. Ez persze magával vonta a középkategória és az olcsó kategória méret- és tudásnövekedését is, így ma már egy 4 inches kijelzőjű készülékbe is kerülhet alapszintű hardver (lásd Xperia E1), sőt, már 5 inches készülékben is előfordul középkategóriás hardver (lásd Xperia C).

Jelen tesztem alanya, a 4,3 inches Z1 Compact jól szemlélteti, hogy ma már egy igazából nem is olyan kicsi készüléket hívnak kompaktnak, igaz, a nagyokhoz képest valóban egy kompakt(abb) készüléket kapunk.

A Z1 Compact röviden fogalmazva a mezei, 5 inches Xperia Z1 4,3 inch-es kijelzőjű variánsa, avagy – még rövidebben – kompakt változata. A kevésbé jártasak azt hihetik, hogy a Z1 butított változatával van dolgunk, azonban egyes konkurens modellektől eltérően bizony nem süthetjük rá ezt a jelzőt, ugyanis a Z1 Compact a mezei Z1-gyel csontra megegyező hardverrel büszkélkedhet, ha nem számítjuk bele, hogy a kijelző felbontása és az akkumlátor kapacitása ugyan csökkent a nagytesóhoz képest, de az sem vészesen. Vagyis egy olyan csúcsmodellről van szó, ami ezúttal a kompaktabb méretű készülékeket preferáló felhasználóknak kedvez. Hasonló elven alapuló, kicsinyített csúcsmodellre az Xperiák történetében eddig utoljára csak a 2011-es Xperia ray esetében volt példa, ő az akkori Xperia arc csúcsmodell hardverét kapta egy jóval kisebb méretbe csomagolva.

Méret, ergonómia

z1 compact 2

Kézbe véve azt érzem, hogy ez olyan közepes méretű készülék. Nem nevezhető kicsinek, de olyan nagynak se, legalábbis a mai trendekhez képest. Nincs nagy kezem, így nekem már nem igazán megy csúsztatás nélkül a kijelző túlsó sarkának elérése hüvelykujjal, de ez különösebben nem zavar, tudok kompromisszumot kötni. Feltételezem, hogy a nagy kezeseknek is körülbelül határeset lehet ez a művelet. A kijelző körüli kávát egy picit vastagnak érzem, kisebb kávával valamelyest javulhatna az egykezes használat. A zsebre rakással egyáltalán nincs gond, számomra nem zavaró ott hordani a masinát. Jól illeszkedik a kézbe is, jó a fogása a készüléknek.

A Z1 Compact kiterjedése számok szerint 127 x 64,9 mm (míg a mezei Z1 144 x 74 mm), vagyis azért csaknem akkora, mint a 2012-es Xperia S csúcsmodell (ami 128 x 64 x 10,6 mm). A vastagsága 9,5 mm, ami pont egy mm-el kövérebb a Z1-nél, ugyan nem lenne baj, ha vékonyabb lenne, de ez így is elfogadható szerintem. Súlya 137 g, ez is elég jónak mondható.

Külső

z1 compact 1

Nagy tesójához hasonlóan remek dizájnt kapott a Z1 Compact is, ami többnyire pontosan ugyanúgy néz ki. Az eltéréseket a Z1 Compacton a jobban lekerekített sarkok, az ellentétes oldalon található SIM kártya foglalat és a LED vaku a lencse mellett (és nem alatt) való helyezkedése jelentik. Letisztult, elegáns, és minőséget sugall, jó ránézni. És nem csak sugall, valóban minőségérzet tapasztalható a kézbevételkor, a keret fémből van, míg az elő- és hátlapot egy-egy üveglap alkotja. Az összeszerelési minőség a tesztkészüléken nem teljesen makulátlan, mivel határozott nyomkodás esetén elő tudtam csalni egy kis nyikorgást, különben jól össze van rakva a készülék. Bízom benne, hogy ez csak a tesztpéldány sajátja, a Sony e tekintetben nem szokott csalódást okozni.

Tartozékok

A tesztkészülék  dobozában csak a minimálisan elvárható arzenál lapul (USB kábel és töltőfej), bár egy alapkategóriás fülest azért igazán berakhattak volna.

Felszereltség

z1 compact 3

A fülhallgatónkat a készülék tetején lévő 3,5 mm-es jack aljzatba dughatjuk bele, ami fedetlen, és ez – annak tekintetében, hogy a készülék vízálló – egy jó pont. Örvendetes az IP 58-as védettség megléte, miszerint porálló és 1 méter vízben kibír félórát. Bal oldalon a legfölső ajtó az USB csatlakozót rejti, mellette a Micro SD kártya foglalat ajtaja, majd a Z Ultrán megismert mágneses dokkoló csatlakozó következik, míg lentebb a SIM kártya ajtaját találjuk. Jobb oldalra tekintve lehetünk figyelmesek a Sony Mobile védjegyévé vált ezüst kör alakú bekapcsoló/képernyőzár feloldó gombra. E mellett a hangerőszabályzó billentyű kapott helyet, lentebb pedig szerencsére ott egy kamera billentyű is, aminek sajnos kicsit nehéz eltalálni a nyomáspontját, és néha nehéz benyomni, ami veszélyeztetheti a kép élességét. A készülék sarkára ezúttal is került egy nyakba akasztó lyukacska.

A készülék alján egy csíkban húzódik a szokatlanul nagy hangszóró, ami ennek ellenére csak átlagos hangminőséggel szól.

A leszedhetetlen hátlap tetején látható a előlapi beszédhangszóróhoz hasonló nyílású másodlagos mikrofon, és ott a 20,1 megapixeles kamera, mely mellé persze adott egy LED vaku is. És persze a feliratok sem maradhatnak le, középen a Sony és az NFC logó (párosítás esetén ide kell érinteni az eszközt) valamint alul az Xperia felirat díszeleg.

Az előlap tetején, a Sony felirat fölött található a telefonhangszóró, melynek nyílásába építették bele az állapotjelző LED-et, ami színekkel tájékoztat ha kapásunk van vagy lemerülni készül az akku. A kijelző fölött jobbra találjuk a 2,2 megapixeles előlapi kamerát, míg balra egy fényérzékelőt.

Kijelző

z1 compact 4

Az előlap fekete üveglapjába oltott kijelző egy sima HD, azaz 720 x 1280 pixeles panel 342 ppi pixelsűrűséggel. Mint tudjuk, a felbontás az egyik dolog , amiben a Compact kevesebbet tud a nagytesóhoz képest, hiszen a mezei Z1 fullHD (1080 x 1920 pixel, 442 ppi) panelje azért élesebb, de ez a ppi még mindig jónak számít, legfeljebb a sasszeműek láthatják a pixeleket. Mondjuk én látom, de nem zavaró. A kijelző ezúttal már – elsőként a Sony mobilok történetében – IPS panel, vagyis a Sony-nak elege lett a kijelzőt illető kritikákból, és ezzel a megoldással igyekezte orvosolni azokat. A Triluminos és  X-Reality technológiával felvértezett megjelenítő valóban elég kontrasztos, élénkek a színek és remek betekintési szöggel is rendelkezik, egyszerűen gyönyörű képet ad. A fekete is mélyebb picit a korábbi kijelzőknél, napfényben viszont csak átlagos az olvashatósága. Közelről szemlélve egyébként az éles látásúak észrevehetik, hogy nagyon halványan csíkos a megjelenített kép, ilyet eddig nem tapasztaltam még Xperiákon, de ez már csak szőrszálhasogatás. A kijelző tapicskolása közben egyébként feltűnt, hogy az üvege kicsit puhább, mint a korábbi modelleké, ez a védőfólia miatt lehet, amit nem érdemes leszedni, már csak azért se, mert azon van a Sony felirat is.

A következő részben betekintünk a szoftverbe is.

Related Posts