Xperia XZ Premium teszt

by Chabee

Bevezető

Nagyjából két éve jelent meg a piacon a Sony (és a piac) első 4K kijelzővel szerelt készüléke, a Z5 Premium, amire fel is kaptuk a fejünket pont ezen tulajdonsága miatt. Nem siette el az utódját a Sony, így a Z5 utódként aposztrofálható XZ nem azonnal kapta meg a Premium variánst, hanem rá egy évre, minden bizonnyal azért, hogy ha már lúd, legyen kövér alapon a legújabb csúcsprocival szerelhessék fel, ráadásul a 4K tartalmak is azért  jobban szeretik, ha erős a vas. Ugyanis például egy nagyfelbontású kép 4K-ban történő, elfogadható idő alatt történő kirajzolásához azért nem árt egy combos processzor, a Snapdragon 835 pedig ezzel a feladattal is könnyen meg tud bírkózni.

Nos, akkor vágjunk is bele és lássuk, mit tett le az asztalra a gyártó a jelenlegi legjobb tudása szerint.

Külső

Első ránézésre talán annak tűnik, de nem csupán arról van szó, hogy egy sima XZ-t betettek a nyújtógépbe és tessék, íme a Premium, hanem sikerült még dögösebbre csinálni és még letisztultabbá tenni a dizájt, szóval nagy piros pontot írok be ezért a gyártónak. Az XZ Premium egyszerűen iszonyat dögös, képeken ez a tény valahogy nem jött át ennyire erősen, de élőben számomra kétség sem fér hozzá, hogy konkrétan az eddigi legszebb Xperia készülék. Az összeszerelésbe természetesen nem lehet belekötni, az anyaghasználat is prémium, a felső és alsó perem alumíniumból van, oldalt és hátul pedig üveg borítja a készüléket (igen, ujjlenyomatokból lesz bőven, így majd törölgetni kell). Zseniális ez a váltakozó fényezés is (a mélytengeri fekete változatnál), ahogy a környezetünk fényeitől függően az alapból feketének tűnő készülék sötétkékké változik. (Egyébként a másik színváltozat a króm, ami nem azt mondom, hogy nem néz ki jól, de nekem kicsit túl tükröződő.) A két oldalsó perem konkrétan félkörív formában szépen le lett kerekítve, ami miatt egyedi fogása van a készüléknek és kényelmes is a kéznek.

A készülék tehát megnövelt méretével is jelzi, hogy többet nyújt az alap XZ-nél, számok szerint 156 mm magas, 77 mm széles, és 7,9 mm vékony. Egy kézzel egy ekkora készüléket kezelni már nem feltétlen gyerekjáték, szóval ezt el kell fogadja, aki ilyen készülékre adja a voksát. Lapozni, meg görgetni még nagyjából probléma-mentesen lehet, de a kijelző átellenes pontjainak eléréséhez gyakorlatilag lehetetlen lesz fogásváltás nélkül hozzáférni. Sajnos ráadásul a hátlap eléggé csúszósra sikerült, így fokozott elővigyázatosságot igényel kézben tartani.

Az előlapra tekintve rögtön feltűnnek a képernyőt körül ölelő, relatív méretes kávák, amit sokak kritizálnak a készüléken, főleg, hogy a trend már a minél kisebb kávákról szól. Ezzel szerintem olyan nagy baj nincsen, sőt, ha úgy vesszük, így sokkal fickósabban néz ki, van egy kiállása. A Sony úgy gondolja, hogy nem kell mindig mindenben trendinek lenni, mer szembe menni a trendekkel, amúgyis sokaknak ez a klasszikus dizájn jön be jobban, valamint a kávák segítségével legalább van rendesen hely szteró hangszórók számára.

A kijelző felett és alatt a találhatók ezeknek a nyílásai, kihangosítva szépen tisztán szólnak, azonban a hangerejük sajnos lehetne nagyobb is. A Sony felirat szomszédságában bal oldalt kukucskál a szelfikamera, ami  13 megapixeles, valamint legszélre került a kis pici értesítési LED.

A készülék jobb oldalán találhatjuk az ezúttal már fekete színű bekapcsológombot, melyben természetesen ujjlenyomat olvasó is található, hibátlan és gyors működéssel. A hangerőszabályzó gombok szerencsére ez fölé kerültek az ergonómia érdekében, alul pedig annak rendje és módja szerint van egy helyes kis kameraelsütő billentyűnk, ami kétállású.

A telefon bal oldalára került a kihúzható foglalat a nano simünk és a micro sd kártyánk számára.

A hátoldalra pillantva a bal felső sarokban látjuk a 19 megapixeles kamerát, mellette egy kis fekete mező fogja közre a színérzékelőt és a LED vakut.

Az alsó élen található a micro USB csatlakozó, ami C típusú, így már nem kell odafigyelni arra, hogy csatlakozónk a jó irányban álljon, ha bedugjuk.

Kijelző

Külön bekezdés kell a kijelzőnek, ugyanis több szempontból is érdekes a panel. Egyrészt ugye tudja a telefonos berkekben még mindig egyedülálló 4K (2160 x 3840 pixel) felbontást, másrészt HDR támogatottsága is van már, ami a televíziókból és monitorokból lehet ismerős. A technológiának köszönhetően szebbek a színek és a színátmenetek, nagyobb a színtér lefedettség a HDR tartalmak lejátszásánál.

Maga a rendszer illetve az alkalmazások „csak” Full HD felbontásban futnak, hiszen így nem kell a hatalmas felbontásnak pluszban megterhelnie a hardvert, és ezáltal jobban merítenie az akksit. A full hd felbontás még mindig kellemesen nagy, tehát ezen aggódni nem annyira kell, noha nyilván egy QHD felbontás kicsit kellemesebb lenne. Amennyiben a média menüben elkezdjük nézegetni a tartalmakat, akkor viszont természetesen a 4K által nyújtott páratlan részletességgel csodálhatjuk meg őket, akárcsak a YouTube-on a hasonló felbontású videókat.

Nem mindenkinek fog ugyan feltűnni a különbség alacsonyabb felbontásokhoz képest, de bizony van. A jobb szeműek előnyben, ők simán ki fogják látni azt a pluszt, ami a 4K-ban rejlik: ahol még a Full HD nagyon enyhén pixeles lenne, ott a készülékünk 4K kijelzője tűéles. És így azért más élmény média tartalamakat nézegetni. Mivel a panel mérete 5,5 hüvelyk, így 806 ppi-ről beszélünk, ami mindent aláz jelen pillanatban a piacon. Szerintem igenis van értelme és díjazom, hogy a Sony meglépte az okostelefonokba kissé abszurdnak hangzó felbontás használatát.

Nagyon szép képe is van a kijelzőnek természetesen, ugyanakkor tapasztalatom szerint kontrasztban minimálisan gyengébben teljesít egy Xperia X-hez képest, bár tényleg csak minimálisan.

Belső

Mi más is kerülhetett volna a Sony aktuálisan legdurvább készülékébe, mint az aktuálisan elérhető legerősebb Snapdragon, a 835-ös. Egy 8 magos chipsetről van szó, melyben 4 db 2,45 GHz-es és 4 db 1,9 GHZ-es Kyro 280-as mag üzemel, Adreno 540-es grafikus chippel megtámogatva. Nemcsak durva erővel bír, hanem energiatakarékosabb is, és a melegedése terhelés esetén nem vészes.

A sebességgel és a teljesítménnyel természetesen nem akadnak gondok, sőt, elég csak annyit mondanom, hogy jelenleg az elsők között van az Antutu listáján az XZ Premium. RAM-ból 4 GB van, és ez bőségesen elég is, hiába szeretnek egyes gyártók még többet belepakolni készülékeikbe.

Az akkumlátor 3230 mAh-ás, melynek üzemideje relatíve meglepően jó, egy-másfél napot simán kibír, amennyiben persze nem nyúzzuk agyon, szóval a Snapdragon 835 kapcsán beharangozott fejlett engergia takarékosság valóban tetten érhető.

Rendszer

A Sony örömteli módon már a legújabb, Android Oreo-t használja legújabb készülékein (XZ1 és XZ1 Compact), ugyan az XZ Premium még Nougat-tal dolgozik, de nemsokára ő is frissülni fog a sötétbarna keksz nevével fémjelzett szoftverre.

A Sony készülékek főképernyőit 2017-ben már az Xperia Loops nevű élő háttérkép díszíti, melyen különböző méretű karikák izegnek-mozognak, az ujjunk mozgásától függően. Sajnos az általam kedvelt dupla koppintással feloldható kijelző a múlté, valamiért kivette a Sony. Helyette van ugye ujjlenyomat leolvasás, vagy a sima bekapcsológomb + oldalra lapozás kombó.

A felhasználói felületet nagyon jól ismerjük már régóta, mélyreható változások itt nem történtek, de valahogy nem is érzem hiányát ennek.

A gyári Sony alkalmazások elég jópofák, de természetesen a Google Play-ről is tölthetünk bármit pillanatok alatt ami szem-szájnak ingere, a leg-hardverigényesebb játék is gördülékenyen, magas fps számmal fog futni a masinán.

Az Album alkalmazást sűrűn fogjuk használni, főleg ha már 4K kijelzős telefonunk van, ugyanis a YouTube-ot leszámítva csak itt tudjuk kiélvezni ezt a felbontást. (Egyébként amennyiben rootolva van a készülékünk, van rá olyan megoldás, hogy az egész rendszer 4K-ban fusson.) Pillanatok alatt hozzáférhetünk egy régen készült fotónkhoz is, és nagyon gyorsan be is töltődik teljes felbontásában. Lehetőség van szerkeszteni is a fotóinkat, ha nem vagyunk megelégedve a képünk eredeti tulajdonságaival, örömteli hogy a Photoshopból ismert legtöbb képszerkesztő funkcióval találkozhatunk.

A Zene alkalmazás elég kiterjedt, jól teszi a dolgát, és vizuálisan is elég kellemes. Tapasztalatom szerint viszont egy picit túl halk volt a készülék a fülesen keresztül maximum hangerőn. A kezdőlapon három kategóriában rendezi az alkalmazás az albumorítókkal szereplő zenéinket, van egy lejátszási várólista, a legutóbb játszottak listája, és az újonnan hozzáadott zenék listája.

A kínálat részét képezi  továbbá – a  fontosabbak közül – a videó alkalmazás (kigyűjti nekünk a készüléken található videókat, így nem kell válogatni az Albumban ha csak a videók érdekelnek) , a PlayStation Store (PlayStation játékokat tölthetünk le konzoljainkhoz), a What’s new (tartalomajánló kliens), a Movie Creator (a fotóinkból tud kellemes kis zenés videót készíteni, el lehet vele szórakozni), a  rajz alkalmazás (gyakorlatilag egy Paintet kapunk a telefonra, unatkozásra vagy jegyzetelésre megteszi), Spotify (internetes zenelejátszó szolgáltatás), Amazon Shopping és az Xperia Lounge (a Sony saját tartalomletöltő rendszere).

Kamera

A kameránál odatették magukat a Sony fejlesztői, és előrukkoltak újdonságokkal (noha a kameraszoftver ugyanaz maradt). Egyrészt új a 19 megapixeles kamera, másrészt képes lett 960 fps-sel történő videófelvételre (igaz, csak 720p-ben), mellyel nagyon szép olajozott lassított felvételek lőhetők, el lehet vele szórakozni bár nekem kicsit túl lassúvá is teszi a videót és nehéz eltalálni a megfelelő időpontot a lassítás aktiválására.

További újdonság, hogy ha a szoftver gyors mozgást érzékel, akkor életbe lép a bizonyos prediktív autófókusz, vagyis még a kép elsülése előtt elkészül 4 fotó, és mi kiválaszthatjuk, melyik tetszik, ötletes.

A készüléknek 19 megapixeles képek és 4K videók készítése sem jelent kihívást, bátran kattogtathatjuk a kameragombot, mert rendkívül gyorsan elkészül a kép és meg is tekinthető.

És hogy milyen a képminőség? Egész jó. A fejlődés látható a korábbi kameraszenzorokhoz képest, az XZ Premium alapjában véve egész kellemes fotókat és videókat készít, bár nem merném azt mondani, hogy tökéleteseket, vannak jobb kamerával bíró konkurens készülékek és éjszaka vagy ha nincs elég fény, akkor sajnos búcsút inthetünk a jó képminőségnek.

A videóknál a 4K felbontás a hangsúly kedvéért egy külön kamera alkalmazás keretein belül érhető el, tényleg gyönyörű részletekkel operál, csak nem árt egy nagy tárhelyű Micro SD kártya, mert ugye hamar betellhet a belső tárhelyünk a nagyobb méretű fájlok miatt.

A 13 megapixeles előlapi kamerával a szelfizés nagyon jó minőségben valósítható meg, de akár le is videózhatjuk magunkat Full HD-ban is, az is egész korrektül fog mutatni visszanézve.

Összegzés

Így kell prémium okostelefont csinálni, kedves Sony. Minden kézbevételnél érződik, hogy ez nem egy mezei óriásmobil, hanem egy különösen szépen megmunkált készülékházú, nagyon jó anyaghasználatú, kiválóan összerakott prémium készülék, és érződik, hogy többről van van szó, mint csupán az XZ megnyújtott változatáról.

A 4K kijelző által nyújtott részletek páratlanok, a hardver nem ismer kihívást, a kamera jól sikerült (bár lehetne még jobb), és az akkumlátor is relatíve jól teljesít üzemidőben.

Mint mindig, egy két dolog sajnos viszont van, ami némileg ront az összképen, mint például a csúszós hátlap, ami kicsit növeli a leesés kockázatát; Full HD-ban csak relatíve átlagos képminőség; és a maximális hangerővel is kicsit halk zenelejátszás a hangszórókon és fülesen keresztül.

Szőrszálhasogatásként megemlíteném, hogy egy QHD felbontást azért elbírna a kijelző (pláne a 4K felbontás ismeretében), az egykezes használat érdekében a készülékház mérete egy kicsivel lehetne kisebb (ez ugyanis más gyártókhoz képest elég nagynak számít a kijelző méretéhez képest), és a 4K videófelvétel mehetne 60 fps-sel is, hamár a legújabb iPhone képes rá.

Mindent egybevéve én ajánlom a készüléket minden olyan felhasználónak, aki megteheti, hogy az átlagosnál egy kicsit többet költsön telefon vásárlásra, akinek a sima XZ-n felüli extrák megérik a Premium felárát (jelenleg szerintem még nem annyira, érdemes várni az árcsökkenésre), aki valami nagyon minőségi telefonra vágyik, és aki nem bánja, hogy egy hatalmas méretű készüléket kell majd használnia. Nekem a hibái ellenére is átkozottul kéne, nagyon nehéz szívvel adtam vissza a tesztkészüléket.

A készülék jelenleg még kissé drága (220 ezer Ft a hivatalos ár, 170 körüli a szürkeimportos ár), de ha csökkenni fog az ára, akkor remek vétellé fog avanzsálni.

Köszönjük a tesztkészüléket a Sony Mobile magyarországi ügynökségének, a Newdoor Communicationsnak!

Related Posts