2012-es visszatekintő

by Chabee

Ez az év is eltelt, így szokásunkhoz híven egy kis visszatekintéssel emlékezünk meg róla. Következzenek hát szépen sorban az elmúlt esztendő legfontosabb eseményei röviden, melyek kedvenc gyártónk, a Sony Mobile körül történtek.

2012 januárjában, a CES kiállításon érkezett a két első Sony márkajelzésű okostelefon, az Xperia S és az ion csúcskészülékek, melyek leginkább HD kijelzőjükkel, 12 megapixeles kamerájukkal, és kétmagos processzorukkal léptek fel egy magasabb szintre az előző csúcsmodell Xperia arc-hoz képest. Ugyanitt mutatkozott be három kiegészítő, a Live View utódjának tekinthető Smart Watch, a Smart Wireless Headset pro bluetooth fülhallgató, és a beállítások aktiválására született Smart Tag érmék is.

Februárban került pont az Ericsson kivásárlásának végére, majd lecserélődött a Sony Ericsson weboldala is a Sony Mobile-ra. A világ legnagyobb telekommunikációs szakkiállításán, az MWC-n a gyártó leleplezte az Xperia S két kistesóját, az alumínium unibody készülékházú Xperia P-t, és a színesen világító sávval ellátott Xperia U készüléket.

Márciusban debütált a floating touch technológiával felvértezett Xperia sola, és a játékvezérlő nélküli Xperia Play-re emlékeztető Xperia neo L; valamint megnyílt a Sony Mobile magyar webáruháza.

Áprilisban új vezérigazgatója lett a Sony Mobile-nak, illetve ekkor kapták meg az Ice Cream Sandwich frissítést az Xperia arc S, Neo V, és ray modellek.

Májusban került bejelentésre Japán számára az Xperia GX és SX, melyek közül utóbbi méltó utódja lehetett volna az Xperia ray-nek, ha sajnos nem csak ott kerül forgalomba. Ebben a hónapban mutatta be a gyártó a két por és vízálló okostelefont, az Xperia acro S-t és kistestvérét, az Xperia go-t.

Júniusban a két alsókategóriás mobilt, a Facebook függők ideális partnerének szánt Xperia Miro-t és a 2012-es paletta legolcsóbb, ám mégsem elég olcsó modelljét, az Xperia Tipo-t és kétszimkártyás változatát (Tipo dual) leplezte le a gyártó. Ekkor érkezett meg az Xperia S-re illetve a 2011-es Xperiákra is az Ice Cream Sandwich.

Augusztusban adta ki a gyártó az Xperia P Ice Cream Sandwich frissítését, illetve ebben a hónapban rukkolt elő az Xperia S enyhén tuningolt változatával, az Xperia SL-lel. Augusztus végén, az IFA kiállításon mutatkozott be hivatalosan a négy új, ívelt hátlapú Xperia családtag, az elérhetőbb áron nagyobb kijelzőt kínáló J, a Bond mobil T, az annak módosított változataként leírható TX, és a víz és porálló V; továbbá az első Xperia brandhoz tartozó táblagép, a cseppálló Xperia Tablet S.

Októberben az Xperia go, sola, és U is részesült az ICS frissítésből.

Decemberben az alsókategóriás Xperia E és kétszimkártyás változatának, az E dual készülékek bemutatkozásának lehettünk tanúi.

Portálunk idei legfontosabb újdonsága a JátékMob, amely egy független, de mégis szorosan kapcsolódó játékoldal. A JátékMob-on ingyenes játékok tölthetők le Android, Java és Symbian készülékekre. Mobilról is kényelmesen böngészhető az m.jatekmob.hu címen. Az oldal nagyon dinamikus növekedésen ment keresztül az elmúlt hónapokban, játékok napi szinten kerülnek fel. Az újdonságokról RSS hírfolyamban is értesülhetsz.

Ezentúl a fejlesztések nagy része a háttérben zajlott. Hamarosan elkészül új oldalunk, az új SE-Portál a jövőben Sony Xperia Portál névre hallgat majd, megújul a fórumunk, új motort és új struktúrát is kap, valamint a blogot is frissítjük a legújabb rendszerre, és a főoldal és a fórum mellett az is új külsőt kap. Az új portált februárig szeretnénk beüzemelni.

Sajnos az utóbbi időszakban kevesebb telefont volt lehetőségünk tesztelni, mint eddig, ezen mindenképpen változtatni szeretnénk 2013-ban.

Idén is szeretnénk megköszönni látogatóink, fórumozóink bizalmát és segítségét, reméljük hogy 2013-ban is figyelemmel kísértek minket! :)

 

Related Posts