Xperia X10 – Használat

by pappfer

Már lassan egy hónapja élek együtt a készülékkel, ha lehet így fogalmazni. Eddig rengeteg pro és nem kevés kontra fogalmazódott meg bennem, miért és kinek éri meg megvenni a készüléket. Van már hibalistám is, ezek elsősorban szoftveres malőrök, szó sincs hardveres hibáról.

Kinek éri meg ilyen telefont venni?

Nem üzletembereknek. Ez biztos. Olyan fiataloknak, akik aktívan részt vesznek az életben, szeretnek naprakészek lenni és fontos nekik a barátaikkal a közvetlen kapcsolatteremtés. Az X10 inkább szórakoztató, mint munkaeszköz.

Mik a készülék előnyei?

A GUI. A Sony Ericsson egy nagyon kellemes felületet hozott össze, az Android rendszernek hála, teljesen személyre szabható. Stílusos és jól néz ki. Emellett az összeszerelés minőségével sincs semmi baj, a sebességre pedig abszolút nem lehet panasz.

Vannak hátrányai?

Igen vannak. Elsősorban szoftveres. Értem ezalatt az akadozó Timescape és Mediascape alkalmazásokat. De idegesítő még az is, hogy a widgetként elhelyezett óra pár nap után egyszerűen megáll, és nem a legfrissebb időt mutatja. Hátrány lehet talán még a méret is, de ez abszolút nem zavaró. Ami viszont kicsit határt szab az elképzeléseinknek, az a kék színű GUI, melynek színét nem lehet változtatni. Pedig nem lenne rossz dolog.

X10-et használok én is egy ideje. Találtál rá valami olyan alkalmazást, amire azt mondod, hogy kiváló? És milyen widgeteket használsz?

Ezekre igyekszem majd válaszolni, de beteg voltam meg időm se sok volt. Most viszont előre elkészítek több bejegyzést is, a hét talán minden napjára, melyekbe alkalmazásokról készítek majd leírásokat és képeket.

Miért nincsenek friss kameraképek?

Mivel nem sok fele voltam az utóbbi időben, ezért nem is készültek jó képek. De igyekszem ma feltölteni párat, amik nem sértenek személyiségi jogokat.

Mik is azok a nagyon hasznos linkek?

0 comment
0

Related Posts