Xperia tipo – multimédia és összegzés

by Lasy

Ezen részben a multimédiával, és a kamerával fogunk foglalkozni.

Zenelejátszó

A zenelejátszó eléggé jóra sikeredett véleményem szerint. A borító albumokat is szép nagyban mutatja. Maga az egész felület szépen kidolgozott. De nézzük is meg ezeket képekben…

Ami számomra érdekesnek bizonyult, hogy a bővítményeket lehet használni. Eddig ez nem tűnt fel nekem, de lehet eddig is benne volt. Van egy hangszínszabályzó is, ami igaz sok beállítás van, de egyedit nem találtam benne. Ugyan itt be is állíthatod csengőhangnak is, illetve a bővítményeket ki tudod pipálni mi látszódjon, és mi ne.

Maga a zenelejátszó belekerült a billentyűzár alá, és az értesítési sávba is. Eléggé praktikus lehet, de ez is megszokás kérdése. A widget egy sima már eddig is megszokott widgetet kapunk, amely megjeleníti az album borítót, az előre és hátra tekerést, és a play/stop gombot is. Néha örülnék, ha ezeket a widgeteket lehetne cserélgetni kinézet ügyileg, de ehhez kicsit szerkeszteni kell az appot.

A készülékbe került egy RDS képes FM rádió is, sajnálatos módon ezt nem tudtam kipróbálni, mert fülest nem kaptam hozzá, és amim van azzal nem kompatibilis. 🙁

Böngésző

Maga a böngésző a megszokott tulajdonságokkal rendelkezik. kijelző mértéből kiindulva nem nagy betöltést kínál, de mivel a nagyítás dupla kattintással el is érhető így egyből lehet látni mindent. Több időt nem is szánnék rá, mert nem látom fontos szerepét.

Üzemidő

Nos, itt számomra nagy meglepetést ért el. Köztudott, hogy 90%-ban mindent mobilról csinálok, és így az akkuidő számomra nagyon fontos. Ebbe a készülékbe egy 1500mAh-ás akkut tettek, ami ehhez a felbontáshoz, és kijelzőhöz tökéletesnek mondható. Nézzük is mit értem el vele, folyamatos HSDPA, Wifi, mobilnet, és társaival. Éjszakai üzem is benne van, ami olyan 23:00-tól 6:00-ig tart, itt csak az adatforgalom volt kikapcsolva. Viszont az üzemidő átlag 22-28 óra volt.

Adatkommunikáció

Sok mindent kapott a készülék, de mindez mondhatni átlagos, egy „okostelefonban”:

  • GPS
  • WIFI 802.11b/g/n
  • HSPDA 7,2/5,76 Mbit/s
  • Bluetooth 2.1-es (A2DP)

Beszélgetés közben nem voltak gondjaim, sőt, inkább azt tudom mondani, hogy szépen és tisztán lehetett hallani a másik felet, és senki nem panaszkodott, hogy nem hallana.
A gyártó szerint ez a készülék folyamatos zenehallgatásnál ki fogja bírni a 30 órát is. Ezt teljesen el tudom hinni, az eddigi tapasztalataim alapján.

Sajnálatos módon a hozzám került példánynak van egy kis beütése. 🙁 Nem nagy de sok ember számára zavaró lehet. Mivel sokat internetezem, így a szövegbevitel nálam alap. Erre a gyári Xperia billentyűzetet használom. No, itt jött elő a hiba, a készülék olykor-olykor megmakacsolta magát, mely azzal párosult, hogy magától elkezdett össze-vissza gépelni. 🙁 Szerencsére csak kétszer fordult elő, de abból egyet el is küldött.


Ilyenkor egy bill lezárás, és feloldás megoldotta a gondot. Amit még érdemes lenne megjegyeznem az az, hogy a készüléken található egy ilyen aranyos menüpont.

Törölje a tevékenységeket… Nagyon hasznos lehet, ha pl szeretnénk egy kis ramot felszabadítani. Ez nagyon sokat nem csinál, csak bezárja azokat az alkalmazásokat amiből kilépsz. Igen, jól olvasod: egyből bezárja, tehát ha valamit másolni szeretnénk, akkor érdemes ezt kikapcsolni, mert különben a megnyitott Opera Mini 4 ablakkal következő indítással már a kezdő oldal jön be.

Kinek és miért éri meg ez a készülék?

Ez egy jó kérdés, egy közép árkategóriának megfelelő készülék, mely újonnan is csak 35000.- körüli áron érhető el. Kicsivel többet jelenthet egy kezdő Androidos készüléknél. Én személy szerint az akku idővel voltam a legjobban megelégedve, hiszen nekem ez elengedhetetlen. Természetesen sok játékot nem használok rajta, de kivétel ez alól pl. a Szamuráj vs Zombi, mellyel ha folyamatosan játszunk, akkor 6 órát bír ki. Fiam elég kitartó volt…

Kamerázzunk egy csöppet

Nos, ezt a készüléket nem fotózásra találták ki, így csak egy 3,2 megapixeles (2048 x 1536 felbontású), fixfókuszos kamerát kapott. Fotófényt ne keressük, mert nem kapott. Ezen felbontáson is megkaptuk a már megszokott kamera beállításokat is.

Néhány tesztképet láthattok is. A bal oldali a gyári kamerával készült, míg a jobb oldani a HDR kamerával.

 

 

A készülék videót csak VGA minőségben tud felvenni, de mint mondottam, ezt a telefont nem kimondottan fotózásra találták ki. De napfényes időben kimondottan jó képeket lehet vele csinálni. Íme pár kép amit ezzel csináltam.

 

Sötétben illetve éjszaka nem a legjobb vele képet készíteni…

További képeket itt nézhetitek meg.

És most egy kicsit vesézzük is ki mit is tartalmaz a kamera beállítás menüpont.
Remélem kíváncsiak vagytok rá. Ha már ennyit elolvastatok, gondolom igen.

A kamera gombot ne is keressük ezen a készüléken, de ez még nem akadály arra, hogy fényképezzen az ember. Nézzük is milyen óriási beállítási lehetőségekkel vértezték fel a kicsikét.

Mint látható ezek az alap beállítások. Motívumoknak hívja az éjszakai felvétel, sport, és hasonlókat.

A felbontás 4 felbontásban állítható: 3 megapixel,  2 megapixel 4:3, 2 megapixel 6:19, és VGA.

Az önkioldó használható 10mp, 2mp, vagy kikapcsolva.

A fényértékek a jobb oldalon lehet állítani -2 és +2 között. Alap értéken ez 0.

A fehéregyensúlyban lehet megadni a fényviszonyokat.

Maga a fénymérésnek én nem sok hasznát láttam. Nálam szinte ugyan olyan volt a kép.

A földrajzi címke ki és be kapcsolható ugyan úgy, mint a zárhang is.

 A felvételi mód praktikus mert elviekben oda fókuszál, ahová érintesz de mivel itt fix fókusz van, így a kép elkészítése ugyanolyan lesz. akárhová teszed az ujjad.

A tárhely választható, hogy mi legyen az alapértelmezett.

A videófelvételnél közel ugyan ezen beállításokat lehet megtalálni, csak bővül egy mikrofon ikonnal, amivel ki, és be lehet kapcsolni a mikrofont.

Összegzés

Teljes összegzésében ezen készüléknek én egy 5-ös skálán olyan 3,5 pontot adnék.

  • kamera: 2
  • zenelejátszó: 3
  • GPS: 4
  • akkuidő: 5
  • kijelző fényerő: 5

Számomra egy meggyőző készükélet kapunk domino csomagban 29691.- forint,  Vodafone-nál 30990.-ért.

Tehát akárki akármit mond, szerintem megéri a pénzét.

Köszönjük a tesztkészüléket a Sony Mobile Magyarországnak!

Related Posts