Nem köntörfalazok, a legnehezebb az eddigi tesztkészülékek közül az Xperia X2-t összegezni. A készüléknek számtalan hibája van, ami részben a Microsoft rendszerének, részben a Sony Ericsson-nak köszönhető. Azért nem hibáztathatjuk a gyártót, hogy nem Android van az X2-n, hiszen mikor ezt a készüléket elkezdték papírra vetni, akkor a Google rendszere még “sehol nem tartott”, Symbian fronton ott volt a Satio, UIQ már régen nem létezett, így valahol érthető volt a választás. Ami talán a legnagyobb hiba volt, az a hardver “maradisága”, illetve az, hogy olyan kezelőfelületet próbált meg ráerőltetni a gyártó, ami ugyan gyönyörű (sokakkal ellentétben szerintem a koncepció is jó), de rosszul van optimalizálva és a hardver sem éppen ehhez való. Megbocsáthatatlannak tartom a borzalmas videós képességet is.
Ezekkel szemben ott van az elképesztően eltalált design, a jó klaviatúra, a gyönyörű hangok megszólaltatására alkalmas hangszórók, az atom biztos összeszerelési minőség, az igényes anyaghasználat. Majd elfelejtettem a TV kimenetet, ugyanis ha a készüléket TV-hez kötjük, akkor a lényegesen nagyobb megjelenítőn minden funkciót használhatunk, legyen az internetezés, játék, videók és fényképek visszanézése, vagy csak a menüben barangolás.
Többször írtam, hogy az X2 külsőre nekem úgy bejön ahogy van, ha Android rendszerrel a Sony Ericsson újra kiadná a készüléket, azt szerintem senki nem róná fel nekik. 🙂 Persze erre semmi esély, sajnos!
Adatkommunikációs szempontból a mai napig megállja a helyét az X2. Üzemidő szempontjából jelesre vizsgázott, rengeteg telefonálással, mindennapi internetezéssel, zenehallgatással 3 napot röhögve elketyeg, ami nagyon szép teljesítmény.
Pro és kontra:
Pro:
- Szép design.
- Szép fényképeket készít.
- TV kimenet.
- Stereo hangszóró.
- Szép kijelző.
- Elképesztő üzemidő.
Kontra:
- Windows Mobile 6.5
- Borzalmas videós képesség.
Összességében hatalmas csalódás az Xperia X2, nagyon nagy kár érte, mind azonban elképesztően sajnálnám így utólag, ha nem próbáltam volna ki, nem mondom, hogy kellene, 1 hónap bőségesen elég volt, ugyanis rengeteg nehéz percet okozott ez a telefon, a fejtörésekről nem is beszélve. 🙂 Sok szempontból egy nagyon jó készülék, azonban sokkal több a negatívuma, valamint arról sem szabad megfeledkezni, hogy a rezisztív technológiájú kijelző miatt az általános telefonfunkciók elérése sem a legegyszerűbb az utcán rohanás közben.
Kinek ajánlanám? Szerintem Lara Croft nem lenne hozzá olyan türelmes mint én voltam, így senkinek! 🙁 A teszt folyamán megpróbáltam félretenni az Aspen teszt során szerzett “élményeimet”, valamint az évek során olvasottakat is, sőt még az előítéleteimet is. Az első napokban még azzal sem foglalkoztam, hogy az akkumlátort naponta háromszor ki kellett vennem, azonban idővel ezeket nem lehet elnézni.
10 pontos értékelés:
- Design: 10
- Kijelző: 8
- Anyaghasználat és az összeszerelés minősége: 10
- Kezelhetőség, sebesség: 4
- Telefon funkció: 7
- Adatkommunikáció: 10
- Kamera: 5
- Zene és videó lejátszás: 8
- Akkumlátor: 10
- Ár / érték arány: 5
- Összesen: 7,7
A tesztkészülékért hatalmas köszönet az LWp Kommunikációnak, a Sony Ericsson magyarországi PR ügynökségének!