Bevezető A Compact széria nagyon sikeres egészen a legelső családtag, az Xperia Z1 Compact óta. Jó ötlet volt a Sonytól az aktuális csúcsmobil lekicsínyített verziójának piacra dobása, mivel rengeteg olyan felhasználó van, akik idegenkednek a hatalmas méretű készülékektől, akár a kézméretük miatt, akár az miatt, hogy nekik mindenek felett áll a kompaktság és az egykezes használat könnyedsége, viszont fontos lenne, hogy legyen kraft is a hardverben és ne kelljen komprumisszumot kötni felszereltség terén. Ezt a piaci réteget célozza nagyon okosan a Sony a Compact sorozattal, melynek tagjai az 5 évvel ezelőtti trendhez képest ugyan még mindig méretes, de mai viszonylatban kellemesen visszafogott méretű készülékeknek…

Bevezető Nagyjából egy év után megérkezett az Xperia Z5 méltó utódjának tekinthető XZ, ami a vártakkal ellentétben nem Z6 néven látta meg a napvilágot, talán azért, hogy jelezze a Sony, hogy ez valamivel több, mint egy sima kis ráncfelvarrás, amit a Z szériák esetében megszokhattunk. A csúcsmobilokat jelentő Z széria eddig úgy nézett ki, hogy gyakorlatilag egyszer sikerült elég nagyot durrantani a Sonynak az Xperia Z-vel 2013-ban, ami először hozta el a Full HD felbontást a telefonok világába, és már üdvözölhettük a négymagos processzort is benne. Utána ahogy jöttek az utódok, az újdonság varázsa kicsit kezdett alábbhagyni, mivel kicsit úgy…

Ezúton az új széria legkisebb családtagja kerül tesztelés alá. Személy szerint a készülék nagyon jól néz ki, és könnyű is. Dizájn tökéletes, és a kissé hajlított kijelző is dob rajta egyet. De nézzük is mit kapunk a dobozba. Mint látható nem sok kiegészítő került bele, de nem is számítottam többre. MH-760 sztereó headset UC-816 USB adatkábel UCA-20 töltőfej (1500mAh) Műszaki adatok: 13 megapixeles kamera hibrid auto-fókusszal 8 megapixeles előlapi kamera 5”-es, HD felbontású, ívelt üvegű kijelző 143,6 x 66,8 x 7,9 mm 137,4 gramm MediaTek helio™ P10, 64 bites, nyolcmagos processzor 2300 mAh akkumulátor Nekem mindig az az első dolgom, hogy…

Az alábbiakban változtatás nélkül közöljük a Sony mai sajtóközleményét: Az XperiaTM E5 megkönnyíti a mindennapokat – ikonikus Sony formatervezés és teljesítmény Kiváló teljesítményre tervezve, rendkívül hatékony processzor teljesítménnyel, bővíthető memóriával és akár két napos üzemidővel1 Az adaptív Sony kamera automatikusan alkalmazkodik a környezetedhez az éles, élettel teli képekért, bármikor Letisztult Sony formatervezés, az eddigi legkényelmesebb felhasználói felülettel Budapest, 2016. május 31. – A Sony Mobile Communications („Sony Mobile”) ma bemutatta az Xperia E5 okostelefont – egy izgalmas, egyszerűen használható készüléket fejlett Sony teljesítménnyel és kameratechnológiával elérhető áron. „Az Xperia E5 a teljesítmény terén kompromisszumot nem tűrő megközelítést testesít meg az…