
Egy dolog a Windows Mobile, mint platform használata, és egy másik dolog, hogy mit tudunk rá építeni.
Korábban sokszor pletykáltak hasonlót, viszont mikor a Sony Mobile élére Kunimasa Suzuki került, ő kijelentette, hogy nem tervezik Windows Phone telefonok gyártását. Most azonban úgy tűnik, hogy kedvenc gyártónk meggondolta magát.
Nem szeretnénk egy egy-platformos gyártó lenni, nem hinném, hogy ez egy jó megoldás lenne hosszú távon.
– tette hozzá Pierre. Elmondta továbbá azt is, hogy nagyon jó a kapcsolatuk a Google-lel, hosszú évek óta dolgoznak együtt, de ugyanakkor a Google a közvetlen vetélytársakkal is kapcsolatban van. Azt azonban nem árulta el, hogy mikor találkozhatunk újra Windows Phone-t futtató Xperia készülékkel.
Forrás: TechRadar
