Xperia X10 Android 2.1 teszt a Mobilport-tól

by Chabee

A Mobilport letesztelte az Android 2.1-re frissített Xperia X10-et. A cikkben az új szoftver újdonságai, és a régi 1.6-os verzióval való összehasonlítása olvasható és látható.

„Ideális esetben ez a jelenlegi 2.1-es Xperia frissítés nem is létezne. Vagyis az Xperia X10-nek már eleve ezzel a szoftverrel kellett volna kijönnie, és akkor most mondjuk már a 2.2-es frissítésről beszélhetnénk. Isten malmai lassan őrölnek, hát még a Sony Ericssoné! No persze így utólag már kár sopánkodni, ehelyett inkább minden Xperia X10 tulaj telepítse mihamarabb a lényegi változásokat hozó frissítést – jobb későn, mint soha. Amit hiányolhatunk, az a multi-touch, melynek létezését ugyan már többször is tagadta a gyártó, de több bizonyítékot is láttunk már arra, hogy az X10 hardveresen igenis képes erre a mutatványra. Itt jegyzendő meg továbbá, hogy az Xperia X10 150 ezer forintos kezdőára mára jelentősen csökkent, így akár már 95-100 ezer forint magasságában beszerezhető a készülék.”

A teszt innen érhető el.

Related Posts