Xperia X Compact teszt

by Chabee

Bevezető

A Compact széria nagyon sikeres egészen a legelső családtag, az Xperia Z1 Compact óta. Jó ötlet volt a Sonytól az aktuális csúcsmobil lekicsínyített verziójának piacra dobása, mivel rengeteg olyan felhasználó van, akik idegenkednek a hatalmas méretű készülékektől, akár a kézméretük miatt, akár az miatt, hogy nekik mindenek felett áll a kompaktság és az egykezes használat könnyedsége, viszont fontos lenne, hogy legyen kraft is a hardverben és ne kelljen komprumisszumot kötni felszereltség terén. Ezt a piaci réteget célozza nagyon okosan a Sony a Compact sorozattal, melynek tagjai az 5 évvel ezelőtti trendhez képest ugyan még mindig méretes, de mai viszonylatban kellemesen visszafogott méretű készülékeknek számítanak. Immár a negyedik tagnál tart a széria, a Z1 Compact után jött a Z3 Compact, majd a Z5 Compact, majd az utóbbi készülék utódjának szánt X Compact.

Külső

Az Xperia X Compact és XZ már egy új dizájnvonalat képviselnek, így ha a külsőt nézzük, akkor XZ Compact név találóbb lenne. Az új dizájnnyelv lényege, hogy a készülék szinte teljesen szögletes szemből nézve (de nem szúrja a kezet a sarkoknál) , oldalról pedig szép határozottan le van kerekítve, és ezzel kicsit ergonómikusabb fogással rendelkezik a készülék, piros pont jár az ötletért.

Kellemes konzervatív a külső, viszont kézbe véve kicsit alábbhagyhat a lelkesedés, amikor megtapasztaljuk, hogy kicsit olcsó hatású, fényes műanyag borítja a készüléket (nem mondom, hogy feltétlen gagyi, de azért többet vártam volna. A Z1 Compactnál anno legalább voltak fém betétek, azóta viszont a Compact szériánál a Sony sajnos spórol ilyen téren), ráadásul a manapság trendi vékony készülékház helyett egy kicsit vaskosabbal van dolgunk, igaz, van akit ezek egyáltalán nem zavarnak.

A lelkesedésünk tovább enyhülhet attól a ténytől, hogy a készülék szokatlan módon nem rendelkezik víz- és porálló (IP 68) minősítéssel, ami rengeteg felhasználónál szokott piros pontot jelenteni. Bár szerintem ezzel is meg lehet barátkozni, mert víz veszélybe csak viszonylag ritkán kerülnek telefonjaink és még akkor is valószínűleg megóvható a vízzel való érintkezéstől némi odafigyeléssel.

A kijelző színei, kontrasztja az XZ-vel egyezik meg, szép teltek és kontrasztos a kép, viszont ami feltűnik, az az hogy kicsit alacsonyabb pixelsűrűséggel kell beérnünk a csupán HD felbontású kijelző miatt. Nem egy rossz érték ugyan a 326 ppi, bár sokkal jobban örültem volna ha eléri a 400-at, mert az azért más élmény (jó látásúaknak legalábbis biztos), persze rengetegen vannak akiket nem zavarnak a kissé recés élek a kijelzőn. A méret egyébként maradt 4,6 hüvelyk, ami ma már nem számít nagynak, egy kézzel elég patentül kezelhető a készülék.

Az előlapon helyezkedik el a sztereó hangszóró, amik ezúttal is teljesen vállalhatóan szólnak telefonos mércével. Kapunk még egy 5 megapixeles előlapi kamerát és egy fényérzékelőt, hogy a fényviszonyoknak megfelelően tudja korrigálni az automatika a fényerőt (engem mondjuk zavart, hogy változik a fényerő, így ki is kapcsoltam az automatikus szabályozást).

Jobb oldalon a hosszúkás bekapcsoló billentyű található, mely a Z5 óta képes ujjlenyomat olvasásra is, elég jó hatékonysággal. Alá került a hangerőszabályzó gombpár és a kamera elsütőbillentyű, melyek sajnos kicsit túl lent vannak, így nem olyan ergonómikus használni őket.

A bal oldalt található az a slot, amit kihúzva a nano sim kártyánkat és a Micro SD kártyánkat helyezhetjük be.

A szintén műanyag hátlapon virít a 23 megapixeles kamera és a led vaku, ezeken kívül már csak egy Xperia feliratot látunk itt.

A készülék talpán helyezhetjük be Micro USB csatlakozónkat, de vigyázzunk, mert a korábbi csatlakozókkal már nem kompatibilis az X Compact, mivel már C típusú csatlakozóval szerelték.

Belső

A Sony szokásával ellentétben ezúttal ugyan nem az elérhető legerősebb hardvert választotta a kompakt csúcsmobilba, de ezen nem érdemes igazán aggódni, mivel a felső középkategóriásnak számító, 6 magos Snapdragon 650-es chipset (4 db 1,4 GH-zes Cortex-A53 mag, 2 db 1,8 GHz-es Cortex-A72 mag) elég erővel rendelkezik erőigényesebb használathoz is, komolyabb alkalmazások és játékok is szépen futnak a készüléken (az Adreno 510 grafikus chip korántsem egy gyenge darab, illetve van 3 GB RAM-unk is). És még nem is melegszik igazán.

A készülék 2700 MAh kappacitású akkumlátort kapott, amivel erőforrás igényes dolgok konstans futtatása nélkül bírja akár 2 napig is (persze a kijelzőidő sokkal rövidebb, körülbelül 4-4,5 óra), az alacsonyabb kijelző felbontás itt meghálálja magát. De ha kevésnek találjuk az üzemidőt, akkor kapcsoljuk be a Stamina módot, ő hivatott kihozni az akkumlátorból a lehető leghosszabb üzemidőt különböző lehetőségekkel.

Szoftver

A cikk publikálásának időpontjában már megjött a Nougat frissítés is a készülékre, amikor nálam vendégeskedett, akkor még a Marsmallow futott rajta. Igazából elsőre nem is igazán vehető észre a változás, csak egy két plusz funkciót tettek bele, illetve a szokásos teljesítmény javulás lehet még megfigyelhető. A Sony Androidja szerintem meglehetősen kellemes, kinézetre is és használni is, nekem például ez a stílus tetszik a legjobban Android színtéren. A gyártó nem alakította át a gyári rendszert mélyrehatóan, csak épp annyira, hogy érezzük, hogy egy Sony készülékkel állunk szemben.

Régi Xperia tulajoknak nagyon ismerős lesz a felület, így – nekik legalábbis – szerencsére a legtöbb dolog nem igényel megszokást benne. A kezdőképernyők heten lehetnek maximum, így bőségesen van hely hova kipakolászni a widgeteket. Egy hosszú képernyőre nyomással előjönnek az opciók, ahol háttérképet, témát (különböző jópofa témák érhetőek el Google Play-en, melyek a háttérképen és a színeken kívül az android gombokat is megváltoztatják), widgeteket választhatunk illetve személyre szabhatjuk a kezdőképernyőket.

A kezdőképernyő eléggé személyre szabható, például a lapozgatás animációja is többféle lehet. A menü a már megszokott oldalra lapozgathatós, a készüléken megtalálható valamennyi alkalmazás között kereshetünk is, és persze rendezgethetjük is őket, ahogy szeretnénk.

A gyári Sony alkalmazások elég jópofák, de természetesen a Google Play-ről is tölthetünk bármit pillanatok alatt ami szem szájnak ingere, minden gördülékenyen fog futni a masinán.

Az Album alkalmazás egy gördülékenyen kezelhető galériát takar, pillanatok alatt hozzáférhetünk egy régen készült fotónkhoz is. Lehetőség van szerkeszteni is a fotóinkat,  ha nem vagyunk megelégedve a képünk eredeti tulajdonságaival, örömteli hogy a Photoshopból ismert legtöbb képszerkesztő funkcióval találkozhatunk.

A Zene alkalmazás elég kiterjedt, jól teszi a dolgát, és vizuálisan is elég kellemes. A kezdőlapon három kategóriában rendezi az alkalmazás az albumorítókkal szereplő zenéinket, van egy lejátszási várólista, a legutóbb játszottak listája, és az újonnan hozzáadott zenék listája.

A kínálat részét képezi  továbbá – a  fontosabbak közül – a videó alkalmazás (kigyűjti nekünk a készüléken található videókat, így nem kell válogatni az Albumban ha csak a videók érdekelnek) , a PlayStation Store (PlayStation játékokat tölthetünk le konzoljainkhoz), a What’s new (tartalomajánló kliens), a Movie Creator (a fotóinkból tud kellemes kis zenés videót készíteni, el lehet vele szórakozni), a  rajz alkalmazás (gyakorlatilag egy Paintet kapunk a telefonra, unatkozásra vagy jegyzetelésre megteszi), a Track ID (mint mindig, pillanatok alatt csekkolhatjuk, mi az éppen hallott szám előadója és címe), és az Xperia Lounge (a Sony saját tartalomletöltő rendszere).

Kamera

A Sony ismét maradt a 23 megapixeles felbontásnál, ami ugyan kimondva és papíron jól hangzik, mégsem ez a mérvadó a képminőséggel kapcsolatban. A kameraszenzor egyébként ugyanaz a 24 mm-es látószögű, f/2.0 apertúrájú Exmor RS, ami a Z5-ben mutatkozott be, aztán a 2016-os X család többi tagjában is helyet kapott. A 2016-os csúcskészülékek kamerái már prediktív, azaz mozgáskövető autófókusszal rendelkeznek, ami elvileg képes arra, hogy kiszámítsa egy mozgó tárgy következő mozdulatát, ezzel kizárva az elmosódást. Kaptunk még egy színérzékelőt is, így már a nem csak a vaku társaságában árválkodik a kameraszenzor. A kameraalkalmazás gyorsan betöltődik, és máris fotózásra kész a készülék. A záridő minimális, így elég pörgősen  tudunk fotózni egymás után. Van lehetőség gyorsfotózásra is a kameragomb hosszan nyomásával, így már feloldatlan készülékkel is egy pillanat alatt elcsíphetjük a hirtelen fotózni vagy videózni kívánt témát.

A kamera 3 móddal áll rendelkezésre, kiváló automatikus (a Sony saját témafelismerő módja, viszont legfeljebb csak 8 megapixelben enged fotózni), kézi, és videózás, melyek között lapozgatva választhatunk, egyébként nem értettem hogy miért nem lehet egyből kiválasztani a videózást, lapozgatás nélkül.

A kézi móddal érdemes dolgozni ha nagyobb felbontású képeket szeretnénk és ha a saját beállításaink szerint fotóznánk. Túlzottan sok beállítás nincs, de a legfontosabbak és a legismertebbek azért helyet kaptak.

A képminőség javult kissé a Z5 Compacthoz képest, bár továbbra sem az igazi. Sokszor ugyan nagyon szép képet lehet vele fotózni és ha nem nagyítunk bele a képbe nagyon, akkor még nem talán is lennének problémák. Sok esetben viszont – a színérzékelő szenzor ellenére – pontatlan színhűséggel találkozni az elkészült képeken, jellemzően rosszabb fényviszonyok mellett pedig sokszor csalódást keltő képek szoktak születni és túlsárgítás is megjelenik.

Videófelvételt ezúttal nem tudunk 4K felbontásban rögzíteni a készülékkel (ami kicsit furcsa annak a fényében, hogy a hardver papíron képes lenne rá), bár hacsak nem akarunk belenagyítgatni videóinkba, akkor csak 4K tévén tudnánk érdemben kihasználni ezt a funkciót. Az elérhető legnagyobb felbontás videózásra az 1080p, amiből lehetőség van 60 képkocka / másodperces rögzítésre is a folyamatosabb mozgókép érdekében. Kellemes minőségben lehet videózni a készülékkel.

Kapunk különböző kameraalkalmazásokat is, melyekkel feldobhatjuk fotóinkat. A kiterjesztett valósággal egy abszurd környezetbe varázsolhatjuk a fotózni kívánt témát, a Kreatív effektussal a szoftver felkínál pár változatot a fotózandó képről, a Panorámakép magáért beszél, a Sound Photo-val a fotókhoz hangot is vehetünk fel, a Timeshift videóval lassított felvételeket készíthetünk, a Matricakészítővel képeinkből ki tudunk kivágni dolgokat és azt egyedi matricaként elküldeni vagy felhasználni más képekhez, a Portré stílusa alkalmazás egy szelfikészítő különböző retusálási effektekkel, az Arc a képen alkalmazás egyszerre használja az előlapi és a fő kamerát, így a szelfink is díszíti majd az elkészült képet egy kis buborékban.

Egyébként ezen alkalmazások listája is bővíthető, így Google Play-en szerezhetünk újabbakat.

Az előlapi kamera maradt 5 megapixeles, ami már egy jó felbontás szelfi célra. Végre vége a zajos, ronda szelfik korszakának (legalábbis jó fényviszonyok között), amik olyan zavaróak voltak korábbi telefonokon, így mostmár teljesen jó minőségű szelfiket lehet lőni. A zajszűrése ugyan meglehetősen intenzív, de legalább nem fognak látszódni a bőrhibák. Videófelvételre is képes, ráadásul Full HD méretben.

Összegzés

Azt érzem, hogy nagyon jó készülék is lehetett volna a Sony aktuálisan legújabb kompakt okostelefonja, csak egy-két dolog miatt mégis vesztett a vonzerejéből. A még mindig HD felbontás használata, a kicsit olcsó hatású, fém borítást mellőző anyaghasználat, a víz- és porálló védelem kihagyása, a kicsit túl vastag készülékház sokak kedvét elveheti a vásárlástól. Még hátrányként annyit lehetne megemlíteni, hogy a kamera nem mindig csúcsmobilhoz méltó képeket készít és a 4K videónak is búcsút inthetünk. Ha ezeket leszámítjuk, akkor persze egy nagyon jó készülékről van szó, ami sokak számára kellemesebb méretben nyújtja a nagyobb csúcskészülékektől megszokott hardveres specifikációkat. Vannak bőven olyanok, akiknek nem fontosak annyira az említett kritikák vagy hajlandóak komprumisszumot kötni a kisebb méret miatt, és nekik egyáltalán nem rossz választás az X Compact. Mindenki másnak pedig nem tudom igazán ajánlani, ők jobban döntenek, ha az X család egy fentebb pozícionált tagjára teszik a voksukat.

Köszönjük a tesztkészüléket a Sony Mobile magyarországi ügynökségének, a Newdoor Communicationsnak!

 

 

 

 

Related Posts