Xperia Tablet Z2 – teljesítmény mindenek felett

by Lasy

Nem kellett sokat gondolkodni a harmadik rész nevén, ugyanis nagyon jó akkumulátorral szerelték fel, persze mondhatjuk, hogy az egész hátuljába elfér az akku. Három nagy cella került bele. Szerintem még egy belefért volna, de így is simán kibírok kettő napot vele. Aki nem játszik rajta annak több is lehet. Nekem ebben csak internet megosztás volt, illetve kis fórum, meg egy film.

De nézzük is mekora akku került bele pontosan. Egy 6000 mAh-s akku került bele, semmivel nem nőtt a Tablet Z-hez képest, ami kicsit sajnálatos, de nem rossz.

A 8 megás kamera szép képet csinál. Nappal és napsütésben. Sajnos este nem valami nagy szám. Ugyanis nem kapott még most fel egy fotófényt. Igaz van neki Exmor-R kiegészítője, de ez nem jelenti azt, hogy szép képet csinálhatunk sötétben vele.
Ebbe is belekerültek a kamera ficsúrok, melyekkel nagyon jól lehet szórakozni, és érdemes is. A kiterjeztett valósággal belebújhatunk akár Pókember bőrébe is, és nem is tudunk róla. 🙂




Persze most mindenki jön, hogy Ő nem adta volna oda a gyereknek. De igen biztos vagyok benne, hogy mindenki odaadja. 🙂

A további tesztképeket itt tudjátok megnézni.

Antutu teljesítménye
Tudom sok ember kíváncsi rá, de szerintem 30000 felett már mindegy mit tud egy készülék, az csak jó lehet. Ez a kis becses szerkezet nálam 34551 pontot csinált elsőre belakott állapotban.

Pozitívumok:
– Nagyon gyors rendszer
– IP védettség
– Jó anyaghasználat
– Nagyon jó akku üzemidő
– Egyszerű dizájn
– Tűéles kijelző

Negatívumok:
– nincsen fotófény
– drága (viszont ha kipróbálod biztos nem szeretnéd visszadni. Érdemes elmenni egy SONY Centerbe, és megnézni, de vigyázz lehet meg is szeretnéd venni.)

10 pontos értékelés:
Design: 9
Kijelző: 10
Anyaghasználat és az összeszerelés minősége: 10
Kezelhetőség, sebesség: 10
Telefon funkció: 10
Adatkommunikáció: 10
Kamera: 8
Zene és videó lejátszás: 9
Akkumulátor üzemidő: 10
Ár / érték arány: 8

Összesen: 9.4

Amenyiben lenne benne egy fotófény szerintem sokkal többre lenne képes.

Related Posts