A Google bejelentette az Android L-t – új dizájn és gyorsabb működés

by pappfer

Android-L

Még ezekben a pillanatokban is tart a Google 2014-es I/O konferenciája, mely az egyik legnagyobb IT konferencia. Már előre tudni lehetett, hogy ma bejelentik az Android új verzióját, az Android L-t. A frissen bejelentett rendszer több forradalmi újítást is kapott, például teljes mértékben 64-bites lett, valamint az eddig használatos Dalvik fordítót a hatékonyabb ART fordító váltja, ezáltal teljesen platformfüggetlen, valamint sokkal gyorsabb lesz.

Teljesen megújul a kezelőfelület is, az új külsőt „Material Design” névre keresztelte a Google. Az értesítési rendszer is változásokon esett keresztül, nagyon gyorsan megtekinthetők lesznek az új információk, és csak a leglényegesebbek lesznek a szemünk előtt, amit pedig kevésbé fontosnak gondolunk, azt egy ujjmozdulattal eltüntethetjük.

Android-L-2 Android-L-3 Android-L-4 Android-L-5

Related Posts