Xperia Z teszt – Tartozékok, külső, benyomások

by Chabee

Minden évben jól megfigyelhető, hogy az előző évi felső-, vagy középkategóriás modellek hardvere egy évvel később már körülbelül egy kategóriával lentebb csúszik, legalábbis az Xperia mobilok esetében. Idén is elmondhatjuk, hogy amely hardver 2012-ben például még high-end volt, 2013-ban már legfeljebb csak felső-középkategóriásnak felel meg.

Az okostelefonok folyamatos méretnövekedésének (ami nem tudni, mikor áll meg) és tudásnövekedésének köszönhetően eljutottunk addig, hogy idén beköszöntött a Full HD-s óriás telefon-szörnyetegek kora, amik a specifikációkat tekintve már a legjobb tabletekkel vetekednek, persze méretben azért még hiányzik pár hüvelyk hozzájuk képest. Ilyen „szörnyeteg” az Xperia Z és testvére, a nálunk hivatalosan nem kapható ZL is, hozzám előbbi érkezett tesztelésre.

Tartozékok

Egy kicsit laposabb, átlagos méretű dobozban érkezett a készülék, melynek tartalma egy USB kábel (EC801), egy töltőfej (EP880), egy minőségi, agybadugós headset (MH-EX300AP), és persze a papírok.

Külső, ergonómia

Xperia Z 1v

Talán a valaha volt legletisztultabb dizájnú Xperia készülék a Z, nincs semmi csicsa vagy formabontás. A vonalzó nagyon nagy szerepet játszott a tervezőasztalon, csak a sarkoknál használtak körzőt, egyébként teljes mértékben téglalap alakú a ház. Ez a Sony által Omni-balance-nak hívott szimmetrikus dizájn, amire az „egyszerűen nagyszerű” jelző nagyon jól illik, és már ránézésre is minőséget sugall.

Kézbe véve érződik is, hogy egy igazán minőségi eszközzel van dolgunk, ami nagyrészt a sok üvegfelületnek köszönhető. Ugyanis nemcsak az előlap, hanem a teljes hátlap is üveggel van bevonva, de ez az anyaga az oldalakon található díszítő betéteknek is. Utóbbiak enyhe kékes-lilás színt kaptak, ami jól áll nekik.

Xperia T-Z 1

Az Xperia T-től alig nagyobb

Mondanom sem kell, hogy rendkívül nagy méretű okostelefonról van szó (139 x 71 mm), de fogásnál igen sokat számít, hogy mindössze 7,9 mm vékony. Biztosan sokan vannak, akik írtóznak az ekkora mérettől, amit meg tudok érteni, de szerintem kell ez a méretosztály is. Nagyobb kijelzőn mégiscsak frankóbb dolog netezni, képeket nézni, játszani, stb, és van az a felhasználói réteg, akiket ezért nem zavar, hogy nem maroktelefont használ. Az én teljesen átlagos méretű tenyeremmel hamar sikerült megszoknom, az más kérdés, hogy utána meg a kis méretű készülékek nagyon összementnek tűnnek majd. 🙂

Az egy kezes használattal meglepően alig akadt gondom, nyilván ilyenkor elkerülhetetlenül csúsztatni kell, hogy beérjem hüvelykujjammal a kijelző felső részét, de egyébként egész könnyedén lehet egy kézzel kezelni.

A farmerem zsebébe még pont belefért, így szerintem simán hordható ott is.

Az ergonómia nem rossz, bár az Xperia T ívelt és puha hátlapja és lekerekített élei azért mindenképp kényelmesebb fogást biztosítanak.

Felszereltség

Örvendetes, hogy a Z megkapta az IP55-ös és IP57-es szabványt, így nem kell féltenünk az esőtől, víztől, vagy a homoktól. Ezek értelmében a go-hoz hasonlóan víz alatt 1 méterig kibír fél órát, illetve por ellen is védett, de a go-tól eltérően esetleg bejuthat nem károsító mennyiségben.

A készüléken a védelem miatt az összes csatlakozó ajtócskával védett. A tetején a 3,5 mm-es jack csatlakozó, bal oldalt a micro USB csatlakozó és a Micro SD kártya kapott egy ajtót, míg jobb oldalon a MicroSIM kártya nyílása. A bal oldali ajtók alá két aranyozott lyukacska került, ami a dokkoló csatlakozásához szükséges.

Xperia Z side

Jobb oldalt vonzza a figyelmet az ezüst színű, kör alakú gomb, amit kameragombnak is nézhetnek egyesek, de olyan sajnos nincs is, az a bekapcsoló és képernyőzár billenytű, ami a legújabb Xperiák védjegye, s így messziről is beazonosítható, hogy ez egy Sony okostelefon. Alatta a hangerőszabályzó gombpáros található, ami kicsit erősebb nyomást igényel. Az oldal aljára került a hangszóró, amit a kezünkkel nagyon könnyen halkíthatunk, hiszen pont a fogáspont helyénél van.

Az előlap üvegének alján és tetején két kis egyforma nyílás található, a fölső a telefonhangszóróé, az alsó a mikrofoné. A Sony felirat ezúttal a védőfóliára került, úgyhogy nem érdemes leszedni. 🙂 Mellette balra egy 2,2 Megapixeles előlapi kamera, jobbra pedig egy állapotjelző LED és egy fényérzékelő került beépítésre.

A különösen tekintélyes méretű kijelző alatt kezelőgombok nincsenek, hiszen szoftveres változataik váltották fel őket.

Xperia Z back

A hátoldalon egy 13 megapixeles, LED villanó társaságát élvező kamera található, mellette pedig annak mikrofonja. Középen egy Xperia felirat, legalul pedig az összképen picit rontó szabvány feliratok és jelzések kaptak helyet. És igen, a teljes hátlap sajnos előszeretettel gyűjti a koszt és az ujjlenyomatot, mivel üveg, de legalább jól néz ki.

Kijelző

A kijelző a készülék egyik legnagyobb dobása. 5 inches átmérőjű, és a felbontása Full HD, azaz 1080 x 1920 pixeles. Vagyis az, amit jobb monitorokban és nagyképernyős televíziókban manapság is előszeretettel alkalmaznak. Bizony rendesen összesűrűsödnek a pixelek, ha mondjuk 22 col helyett 5 inch-be ültetik bele ezt a felbontást. Konkrétan 441 ppi-ről beszélhetünk.

Én nagyon jó ötletnek tartom ezt, hiszen így lenyűgözően éles, valósághű és részletes képeket csodálhatunk, és a legkisebb betűk is tűélesek. Átlagos szem ezen kizárt, hogy recéket véljen felfedezni, a sasszeműek pedig – köztük én – maximum akkor láthatnak recés éleket, ha miliméterekről rámerednek a kijelzőre és direkt vizsgálni kezdik azt.

Xperia Z screen

A kép sajnos nem adja vissza teljesen a képminőséget.

A képernyőt Opti Contrast technológiával és Mobile Bravia Engine 2 képjavító funkcióval is felvértezték. Előbbi segítségével minimálisra csökkentek az üveg, az érintőfelület és a panel közötti levegőrétegek, utóbbi pedig képek és vidók nézegetésekor növeli, optimalizálja a színtelítettséget és a kontrasztot, illetve csökkenti a képzajt.

Sajnos más szempontból nem nyújt kiemelkedőt a TFT panel, ugyanis némely hasonló konkurens kijelzőkhöz képest állítólag fakóbbak a színek (talán Bravia Engine-nel ez nem modható el), a fekete eléggé sötétszürkére sikerült, oldalról szemlélve pedig fehéredés is tapasztalható.

Összeszerelési minőség

Ez teljesen hibátlan. Baromira masszív egy szerkezet, egy árva recsegést nem tudtam kicsikarni a burkolatot erősebben nyomogatva sem, úgyhogy elismerésem.

Hamarosan folytatom a tesztet, a következő részben a hardvert, a szoftvert, és a kamerát tekintjük át, illetve egyuttal összegzem is a készüléket.

Related Posts