Xperia mini – Mit takar a belső?

by pappfer

DSC_0027

Rengetegszer került már szóba az a tény, hogy a Sony Ericsson gyökeresen megváltoztatta a frissítésekhez való hozzáállását, főleg ha azt a tényt vesszük figyelembe, ahogy ehhez a dologhoz hozzáállt a tavalyi évben. Nem mellékes, hogy a 2011-es Xperia modelleken a legfrissebb Android rendszer teljesít szolgálatot, de még arra is odafigyel a gyártó, hogy minden frissítés kiadásánál valami extra cuccot pakoljon a készülékeibe. Az első nagyobb frissítésnél megkapta minden 2011-es Xperia modell a Facebook inside Xperia funkciót, amit most a második nagyobb frissítéssel a Sony nevével fémjelzett Sweep Panorama funkció követett megspékelve egy kis “parasztvakító” 3D-vel. Az utóbbi jelzőt persze nem bántásnak szánom, van akiket a 3D karakterpárossal meg lehet győzni, akit nem, annak pedig nem kötelező azt használni. 🙂

Az új mini legütősebb fegyvere egyértelműen az, hogy méretét leszámítva semmilyen funkciója nem kevesebb, mint a nagytestvéreié, a Sony Ericsson egy nagyágyú hardverét és szoftveres támogatottságát passzírozta egy elképesztően kompakt házba. Lehet, hogy idétlenül hangzik, de itt pihen mellettem mind az Xperia arc, mind az Xperia mini és egy funkció nincs a nagytesóban, ami a piciben ne lenne meg, leszámítva talán a kamerát, sőt a mini még kicsit előrébb is van, mert az íves testvérre még a legfrissebb szoftver sem érhető el. Na de már nagyon elkanyarodtam, nézzük, hogy mit is kínál nekünk szoftveresen a Sony Ericsson legújabb üdvöskéje az Xperia mini.

menü

Mint ahogy már írtam tesztünk alanyán az egyik legfrissebb Android verzió terpeszkedik (2.3.4), amit a gyártó már jól ismert négysarkos kezelőfelülete tesz könnyen kezelhetővé. A mini pro tesztjénél már kitértem arra, hogy jó irányba fejlesztették a UI-t. Többek között pozitív változás, hogy egy adott sarokba több ikont is elhelyezhetünk, valamint az alkalmazásfelületek is kedvünk szerint pakolászható, aminek már csak a szabad hely szab akadályt, az előző verzióval (X10 mini, X10 mini pro, X8) szemben. Maga a menü a nagytesóktól öröklődött, rengeteg szempont szerint rendezhetjük alkalmazásainkat.

update

Ami szintén pozitív, bár már unalmasan sokszor írtam le, hogy örömteli módon az idei modelleken már a Timescape is úgy üzemel, ahogy azt szerintem a Sony Ericsson már korábban megálmodta, gyors, valamint sokkal több funkcióval is rendelkezik, mint a tavalyi verzió. Kétségtelen tény azonban, hogy még mindig nem tudják kiaknázni a benne rejlő lehetőségeket és nem képes kiváltani egy gyári klienst, legyen szó a Facebook-ról, vagy a Twitter-ről, megmaradt látványos Sony Ericsson érdekességnek! Nem baj, talán majd jövőre eléri a végleges funkcionalitását és kiválthatóak lesznek vele a különböző kliensek.

timescape

A Google alkalmazásaira nem térnék most ki, mert rengetegszer volt már róluk szó, szám nélkül mind megtalálható a minin is, valamint még sokadszorra is tökéletesen használható az összes. 🙂 Ugyanez a kategória a zenelejátszó is, ami szintén a tavalyi modellekhez képest rengeteget javult, bővültek a funkciók és a beállítási lehetőségek, jól integrálták benne a Mediascape funkcióit, összességében immár nem lehet egy panaszunk sem rá, ahogy ez a többi idei Xperia modellre is igaz.

music

Úgy gondolom, hogy kivételesen ebben a részben kell kitérnem a kamera képességeire is, ugyanis az most különösen összefügg a szoftverrel, hiszen az utolsó frissítés leginkább ezt a területet érintette!

Kamera:

DSC_0029

Akárki akármit mondhat, de a legnagyobb öröm az elődhöz képest, hogy tuningoltak a kameráján. Igen, az új mini is maradt 5 megapixeles, azonban szoftveresen rengeteget fejlődött, ahogy minőségben is. Ugyan a mini nem kapta meg a nagytestvérek Exmor R szenzorát, azonban a rengeteg beállítási lehetőségnek köszönhetően mégis nagyon kellemes minőség produkálható a csöppség kamerájával, erre legyen bizonyíték az ezen a linken elérhető tesztképek minősége! Természetesen ne várjon senki profi fotós eszközt ettől a telefontól, de a mindennapok során, bizonyos pillanatok megörökítésére igenis tökéletesen alkalmas!

kamera 01

A legnagyobb újítás viszont akkor is a Sweep Panorama funkció, ami segítségével rettentő egyszerűen készíthetőek jobbnál jobb panorámaképek. Maga a folyamat némi gyakorlást igényel, őszintén megvallom, hogy mikor én elkezdtem vele próbálkozni szinte majdnem földhöz vágtam a telefont, mert egyszer azért szólt, hogy gyorsan mozgatom a telefont, utána azért csipogott, mert lassú voltam, de ha kitapasztalja az ember, akkor veszettül egyszerű folyamattá válik a dolog.

kamera 02

Videós tekintetben is nagy fejlődének lehetünk tanúi (szintén az elődhöz viszonyítva), hiszen immár az új minik is HD (720p) felbontásban rögzítenek videókat és nem is rossz minőségben teszik azt! Erre pedig legyen bizonyíték a lenti tesztvideók sorozata! 🙂

A következő írásban összegzem az 1 hónapos tesztidőszakot!

Related Posts