Visszavont prototípusok – Kár értük?

5

Úgy döntöttem, hogy írok egy olyan cikket, amelyben összegyűjtöm ez eddig kiszivárgott, illetve lencsevégre kapott olyan Sony Ericsson készülékeket, melyek nem jutottak el a hivatalos bejelentésig, és így a kereskedelmi forgalomba kerülésig sem. Ezekből a készülékekből csupán maximum néhány darab működőképes prototípus készült, valamilyen ok(ok)ból kifolyólag a gyártó visszavonta őket, a prototípus státusznál tovább egyik sem jutott. Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy nem lettek volna kellemes darabok, sőt, egyik pofásabb, mint a másik. Egy kicsit talán szívfájdító érzést is kelthet elnézni ezeket – főleg annak, aki pont a számára legideálisabb telefont véli felfedezni közöttük – hiszen ezek sokak bánatára soha nem kerültek, és persze nem is fognak bolti forgalomba kerülni. Jöjjenek most a legtöbb érdeklődést keltő modellek!

Biztos van, aki emlékszik még BeiBei-re, ami egy candybar kialakítású okostelefon, hagyományos nyomógombokal és érintőképernyővel egyszerre. BeiBei először 2008 májusában szivárgott ki, G702 néven került volna bemutatásra, a G700 és G900 készülékek testvéreként.

Az akkori UIQ korszaknak megfelelően a Symbian UIQ rendszerének 3.3 verziója fut rajta; kijelzője 2,4 hüvelykes, 240 x 320 pixeles rezisztív TFT érintőpanel; kamerája 3,2 megapixeles, fixfókuszos, villanó nélküli; továbbá rendelkezik beépített GPS-el és Wi-fi-vel.
Érdekessége, hogy navigációs gomb helyett görgővel lehet görgetni a menüben, mellette egy-egy gomb gondoskodik a balra és jobbra léptetésről. Talán az UIQ elavultsága miatt vonhatták vissza a készüléket.

Szintén egy UIQ alapú újdonságtól volt hangos a sajtó még 2008. április-május környékén.
A Paris belső néven fejlesztett készüléket P5 néven mutatták volna be. Paris az eddigiektől eltérően egy csúszka kialakítású okostelefon, a kicsúszó felületen a P1i-hez hasonló QWERTY gombsor kapott helyet, melynek minden billetyűjéről két karakter választható billentéssel.

A készülék specifikációja az információk szerint 3.3-as verziójú UIQ kezelőfelületet, 240 x 320 pixeles, rezisztív TFT érintőkijelzőt, 5 megapixeles kamerát, beépített GPS-t, és Wi-fi-t tartalmaz. Szerintem mondhatjuk azt, hogy kár volt Paris-t előre kivonni a forgalomból, mindenképpen tetszetős készüléknek tűnik.

Kanyarodjunk el kicsit az okostelefon vonaltól, nézzük Alicia-t. Ő egy kagyló kialakítású mobil 2008 júniusából, ami a Walkman szériát erősítette volna W707 néven. A T707 testvérmodellje a legendás W300i, és a W320i kagylómobilok méltó utódja lehetett volna, ha még a bejelentés előtt nem küldik nyugdíjba. Biztos a W980i-nek jelentett volna házon belüli konkurenciát, bár Alicia kicsit szerényebb tudással bír, ugyanis benne nincs beépített FM transzmitter, és nincs 8 GB belső memória.

A kiszivárgott specifikációja mindössze QVGA felbontású TFT kijelzőt, és 3,2 megapixeles kamerát említ. A mobil érdekessége, hogy a fedlap kör alakú kijelzője animációkat is meg tud jeleníteni, és az időjárásról is informál. Szerintem a dizájnja elég ütősre sikerült.

Szintén visszavont Walkman mobil a régi ismerős Twiggy. A W350i utódjaként elhíresült modellről 2009 márciusában látott napvilágot először kémfotó. Kialakítása az elődökhöz hasonlóan kihajtható flipes stílusú, a flip részen zenevezérlő gombokkal, tetszetős dizájnnal. Ő is 240 x 320-as kijelzőt, és 3,2 megapixeles kamerát kapott, a specifikáció többi része sajnos nem ismert.

És végül jöjjön egy kevésbé felkapott készülék, az először 2008-ban feltűnt Cyber-shot prototípus. Értékelhető fotók csak az utóbbi napokban kerültek nyilvánosságra róla. Feltehetően a K850i utódjáról van szó, de az is lehet, hogy éppen annak szolgált alapjául korábban. A Severine kódnevű készülék hozza szokásos Cyber-shot stílusjegyeket, a számgombok közé beékelődött navigációs gomb megoldása nagyon hasonló a K850i-n látotthoz.

A gombok nem tűnnek valami nagynak, főleg a híváskezelő billentyűk, melyek már túl picinek tűnnek a gond nélküli kezeléshez. A lencsevédő fedél alatt elhelyezkedő 5 megapixeles kamera mellett a Xenon vaku is jelen van, akárcsak az újdonságnak számító háromszoros optikai zoom. A QVGA kijelző szinte biztos, a többi specifikáció nem ismert.

Megosztás
  • Kár hogy nem említed meg az M610i-t, olyan még nekem is van itthon valahol… 😀

  • Még nem hallottam róla, de jó ötlet!

  • A W707-ből még a bemutató videó is elkészült: http://www.youtube.com/watch?v=tk3NZnqPUgg

  • ilyeneket tudtok még írni? mert ezek nagyon jók! engem érdekel a Sony Ericsson és a történelem, így együtt meg mégamúgy. kár értük, pedig szép kis telefonok. azért is jó, hogy írtad őket, mert én nem rég csatlakoztam, ide, viszont már az 4-dik Sony-mat komptatom. én imádom ezeket a telefonokat, próbálom gyűjteni őket de eddig csak 4db van 😀

  • az első nem jön be, de a többi azért nem tűnik rossznak. van bennük fantázia. 😀