Xperia X2 – Első benyomások, külső és tartozékok

by pappfer

Az Xperia X2 már több, mint 2 hete nálam vendégeskedik. Ha mondanom kellene egy készüléket, ami miatt a legtöbb hideget és meleget kapta a Sony Ericsson, akkor az egyértelműen az Xperia X2 lenne! Ennek fényében én nagyon vártam ezt a tesztkészüléket, gondolva, hogy biztos nem úgy van az, hiszen anno a P990 hasonló kritikákat kapott, de az mégis egy nagyon szerethető és használható telefon volt. A tesztidőszakhoz én úgy álltam, hogy elfelejtek minden negatív élményt, ami az Aspen teszt közben ért és új lapot nyitok a Windows Mobile 6.5 OS előtt.

Minden még 2008-ban kezdődött az Xperia X1 megjelenésével! Az X1 bejelentése idején egy rendkívül jó készüléknek számított (papíron), azonban a megjelenés csak késett és késett, mire pedig megjelent nem csak papíron nem számított egy ütős készüléknek, hanem a valóságban sem, hiszen hiába a csínos design, hiába a jó anyaghasználat, ha a rendszer abszolút nincs optimalizálva. Hasonló volt a baj anno a P990-el is, de megemlíthető az Xperia X10 is.

IMG_7291ps1jk

Mint már írtam megpróbáltam és a maradék két hétben is megpróbálom félretenni a Sony Ericsson Aspen teszt során szerzett “élményeimet”, persze csak annyira, amennyire lehet!

Adott nekünk egy Sony Ericsson Xperia X2 készülék, ami a megjelenése évében nem sok jót sejtett, hiszen csak az előd X1 rosszhíre volt az emberekben, mára viszont csatlakozott a családba 4 újabb tag (Xperia X10; X10 Mini; X10 Mini Pro és X8), amik igenis jól sikerültek, ennek fényében volt bennem egy kis boldogság is, na meg egy kis félsz is. 🙂

Alapvetően, mint telefon használható az X2, a lényegesen nagyobb kijelző miatt a kezelés sem olyan vészes, mint az Aspen esetében. Azonban, mint okostelefon (a szó mai értelmében) használhatatlan a készülék, ennek a megnyilvánulásnak az okairól a következő tesztben!

Külsőségeket tekintve az Xperia X2 valami eszméletlenül ütősre sikeredett! Az egyik ismerősöm fogalmazta meg a legjobban, mikor kézbe vette: “Van benne anyag!” 😀 Ez tényleg igaz, a készülék súlya pont jó! Nem nehéz, nem húzza le az ember nadrágját, de mégis érzem, hogy nálam van. Az anyaghasználat is teljesen rendben van, de ezt nézzük egy kicsit részletesebben!

IMG_7268ps1vjk

A készülék előlapját természetesen a kijelző uralja, aminek felbontása 480*800 pixeles, míg mérete 3,2 hüvelykes, színmélység természetesen 65K, amiért egyértelműen a Windows Mobile okolható. A megjelenítő felett az elmaradhatatlan Sony Ericsson felirat, a hívásokért felelős hangszóró és a videó hívásokért felelős kamera található. A kijelző alatti Xperia felirat egyértelműen jelzi az X2 hovatartozását, valamint itt található még a hanghívásokért felelős gombpáros, a panelváltó és az OK, azaz vissza gomb is. Van itt viszont még valami, egy optikai érintőegér, amit nekem nem sikerült 2 hét alatt sem megszoknom.

A kijelzőről még annyit, hogy rezisztív technológiával készült, tehát az újjakkal való kezelés megbosszulja magát! Nem mondom, hogy kezelhetetlen ceruza nélkül, de nagyon nehéz vele boldogulni.

Az X2 tetején csak a 3,5 mm-es Jack csatlakozó, valamint a bekapcsolásért felelős gomb található, ami képernyőzárként is funkcionál. Alul nincs semmi láthatólag, azonban a lyukacsos felület alá mind lent, mind fent elrejtettek 1-1 LED csíkot, ami különböző színekben világít, ha valamilyen esemény történik. Összességében jól néz ki ez a szín kavalkád, bár szerintem nem nagyon illik a készülékhez, ami viszont a legnagyobb gond, hogy csak akkor működik, mikor kedve van. Érthetetlen!

A készülék jobboldalán található a hangerő szabályozó gombpáros, a kamera exponáló gombja, ami kétállású, valamint a stylus silója. A baloldalon foglal helyet a microUSB csatlakozó, valamint a hátlap levételéért felelő csúszka.

IMG_7287ps1jk

Az X2-nek a hátlapja ami szerintem a legjobban sikerült. A kép sajnos nem adja vissza, de a hátlap középső területe enyhén bemélyed és ez valami eszement jó fogást ad a készüléknek mind normál, mind szétcsúsztatott állapotban. A hátsórész felső részén foglal helyet a 8,1 megapixeles kamera, mellette a LED villanó, valamint az egyik hangszóró, ugyanis van belőle kettő a hátlapon. A sztereo hangszórók minősége valami elképesztő, a Yari-m minőségét kenterbe veri. A hátlapnak csak a középső része vehető le, ez készült fémből, valamint ezen a részen foglal helyet a Sony Ericsson logo, felirat páros, a Xperia felirat is. A hátlap legalsó részére került a nyakba akasztó nyílása, ami érthetetlen módon rákerült a készülékre, ez több szempontból is érthetetlen: nagyon csúnya, na meg szerintem senki nem használja, főleg nem egy X2 esetén. 🙂

Az előd X1-hez hasonlóan az X2 is oldalra csúsztatható, amivel elővarázsolható az ezüstös QWERTY billentyűzet. A gombok mérete, nyomáspontja tökéletes, eddig az X10 Mini Pro volt a favorit ebből a szempontból, de az X2 klaviatúrája már teljesen más kategória. Nem mondtam, vagy írtam még ilyet, de élmény SMS-t írni, ezt eddig csak az X2 hozta ki belőlem.

Tartozékok tekintetében is nagyon jól áll az X2! A dobozban találunk egy CST-80 típusú töltőfejet, egy EC700 adatkábelt, egy IM700 TV kábelt, egy MH500 sztereo headset-et, valamint egy 8GB-os microSD kártya is helyet foglal a készülékben. Összességében szerintem nem lenne baj ezzel a felhozatallal, ha nem a headset minőségén szeretne spórolni a gyártó.

Hatalmas gondban vagyok ezzel a készülékkel, mert nem tudom eldönteni, hogy nagyon szeretném vagy nagyon nem, ha az enyém lenne. Rengeteg funkciójába beleszerettem, ahogy a külsejébe is, azonban a Windows Mobile az agyamra megy! Összességében vannak számomra érthetetlen dolgok, amik kis odafigyeléssel kiküszöbölhetőek lennének, akkor viszont egy eszméletlenül nívós készülék lehetne még 2011-ben is! Ha a Sony Ericsson hallgat rám, akkor kiadják ezt a telefont egy másik OS-el, de ezzel a designnal, szerintem még a középkategóriában a hardverrel sem lenne baj!

A teszt következő részében jön a Windows Mobile!

Related Posts