Xperia X10 mini pro – Túl az első frissítésen

by pappfer

Tegnap jelzett az X10 mini pro csatlakoztatásakor a PC Companion, hogy illene frissíteni. Változás biztos van a szoftverben, de sok mindent nem érzékeltem. Csak a frissítés menete volt szokatlan. Éppen ezért meg is osztom a tapasztalataimat, van pár jó tanácsom ugyanis.

  • Biztonsági mentés. Fontos. A telefonban van neki egy külön menüpont, ahonnan a memóriakártyára készül a mentés. Feltétlenül használjuk.
  • A frissítés végén az akkumulátor kiszedését a szoftver komolyan gondolja.
  • Ha első bekapcsoláskor „beakad” a szoftver az intro után, nem kell megijedni. Ki kell szedni az akkut megint, és újraindítani a telefont.
  • Ha a mentésünket visszaállítanánk, de olyan üzenet fogad minket, hogy nincs memóriakártya ne ijedjünk meg. Szedjük ki a microSD-t, majd tegyük vissza újra. Ha most se működik, akkor felajánlja a formázás lehetőségét, mondván, hogy nem támogatott a kártya formátuma. Eszünkbe se jusson formázni. Szedjük ki, a készüléket pedig kapcsoljuk ki. Kikapcsolt állapotban tegyük be a kártyát majd indítsuk a készüléket. Így már ismerni fogja.

Én mentést nem készítettem, ugyanis a PC Companion diszkréten kiírta, hogy ő majd készít. Sehol se találtam a módját, hogy visszaállítsam, szóval mindent telepíthettem elölről. Így viszont volt lehetőségem pár dolog felfedezésére, melyek között van gyári, illetve utólag telepített alkalmazás is.

Az RSS widget visszaállítása után gondoltam kipróbálom, hány ilyen kis alkalmazás is fér el a képernyőn. Mondanom se kell, képernyőnként csak egy ikon vagy éppen widget fér el. Ám nem jutottam a dolog végére, sokkal érdekesebb funkció kötötte le a figyelmemet. Sírtam régen, hogy az X10-ben található gyorsindító panel (WiFi, Bluetooth, GPS, Némítás) nem került bele az X10 minibe. Nos itt van ez, csak más néven.

A widget az Energiagazdálkodás nevet kapta, ezért nem érdekelt nagyon, hiszen a készülék energiagazdálkodási szempontból eddig a legjobb X10. Azonban nem egyenértékű a nagyobb testvér gombsorával. A funkciók között csak három azonos van: WiFi, GPS és Bluetooth. A maradék kettő újdonság. Az első a szinkronizálást tiltja, illetve engedélyezi. A második a kijelző és a gombsor világítását kapcsolja le. Így sötétben (este, szobában, zárt helyen) tökéletesen olvasható vakulás nélkül, és elég csak verőfényes napsütésben ráadni a világítást. Spórolni lehet vele egy csomó kreditet az akkumulátor üzemidejéből.

Az Andorid Market-ben a sorok között vándorolva találtam meg a legjobb alkalmazást, ráadásul teljesen véletlenül. Számomra nagyon hasznos, nem tudom más hogy lesz vele. Először is részletezném. Feledékeny vagyok, ebből kifolyólag szeretem tudni, hogy ha én valamit kikapcsoltnak hiszek, akkor azt valóban kikapcsoltam e. Mindemellett szeretem tudni, hogy mire kell reagálnom. Tudom, hogyha sms-t kapok, ki írta, a nem fogadott hívásokkal viszont nem szeretek foglalkozni, azok ráérnek. Ráadásul szeretem tudni ezeket a dolgokat anélkül, hogy én belemásznék a készülék menüjébe.

A Sony Ericsson mérnökei okosan megoldották a dolgot. Egy kis zöld LED villog, ha elmulasztottam egy eseményt. Ám lehet ezt komplexebben is megoldani. Íme.

A Missed Call az én alkalmazásom. Megfelelő eseményekhez (bekapcsolt Bluetooth, elmulasztott hívás, új sms, stb.) különböző jelzéseket (fény, hang, rezgés) rendelhetek hozzá. Ebből én csak a fényjelzést használom, az is bőven kielégítő. A LED alatt a program is az eddigi zöld diódát érti, mely töltéskor sárga, merüléskor piros, stb. Azonban a program segítségével mi szabjuk meg a színét és a villogás időtartamát. Számomra hasznos, már a régi Sony Ericssonok idejében is tetszett a diódás visszajelzés a telefon életjeléről (pl. T68i).

Mára ennyi a leírás, adom is a linkeket.

Itt találjátok a kameraképeket, amiket az X10 minivel és mini proval lövök. A pontos modellért oldalt klikkelj a ‘további információk’ menüpontra. Az E10i az X10 minit jelenti, míg az U20i az X10 mini prot. Két képet ki is emelnék, ugyanis játszadoztam kicsit a Photoshop Mobile programmal.

A make.belive fórumtémájába várom kérdéseiteket, a telefon topikjában pedig a többi felhasználótól tudsz információkat szerezni.

Related Posts