make.believe a Mobile Meeting 2010-ről

by pappfer

A Mobilaréna első ilyen jellegű rendezvénye

2010. április 1.

A Mobilaréna 5. születésnapja alkalmából szervezett egy geek-találkozót a belvárosban. A rendezvényen 300-nál is több ember vett részt, öt gyártó képviseltette magát standokkal. A MyPhone, a HTC, az LG, a Motorola és a Sony Ericsson emberei várták a lelkes közönséget és a töménytelen mennyiségben zúduló kérdést.

Valamikor 5 után nemsokkal értünk a helyszínre Zsolttal, aki a közeljövőben a készülékekről fog fényképeket csinálni a make.believe blog részére. Mindemellett megrögzött technika-fanatikus, így az X10 első körben hozzá kerül, hogy lefotózgassa meg teletömje nekem programokkal. Nekem az Android még ismeretlen, így elkél a segítség. Így Ti, mint olvasók is jól jártok. Lesz miről írnom és lesznek jó fotók a készülékről.

Apropó. Az első bejegyzés valamikor pénteken várható az X10-ről, de a Vivaz is marad még egy kis ideig, hogy a Fórumban felmerülő kérdésekre szakszerű választ tudjak adni.

A helyszín csodálatos volt, a színes falaknak volt egyfajta hangulata. Az egyetlen probléma a légellátással volt a konferencia teremben. 300 ember számára kevés volt a friss oxigén, így minden előadás után 10-15 perc szünet volt, addig kimentünk dohányozni Boggal vagy Bochával és közben a Portálunkról is beszélgettünk. Ennek lesznek majd a jövőre nézve talán következményei, de erről majd inkább Feri fog nektek beszámolni, ha eljött az ideje.

Számunkra a legérdekesebb stand a Sony Ericsson standja volt, ahol már ismerősnek számítottam és ahol a legtöbbet időztem talán. A srácok és az egyetlen hölgy hihetetlenül állták a sarat és minden kérdésre kielégítő választ adtak. Természetesen voltak olyan hardcore figurák, akiknek az volt a legfontosabb kérdés, hogy az X10 és a Vivaz kamerája hardveresen ugyanaz a modul-e. Nos, ilyenkor mindenki egy emberre nézett, ő pedig Gergő volt, aki a Sony Ericsson prezentációját tartotta. A legelvetemültebb kérdésre is válaszolt, ezért vállalta be, hogy az általatok feltett kérdésekre is válaszolni próbál majd. A prezentáció amúgy az X10-ről szólt, melyről hamarosan a nálunk is olvashattok ebben a blogban.

A Mobilaréna megteremtette azt a rendezvényt, ami hiányzott a magyar köztudatból. A Mobile Meeting 2010 egy olyan kezdeményezés, amely már így az elején is sikerre van ítélve. Az eddigi Mobil Expókhoz képest jóval kevesebb embert mozgósító, családi hangulatú, beszélgetős klubest egy olyan hangulattal rendelkezett, hogy az ember nem akart hazajönni. A szervezésért egy csillagos 5-ös jár a Mobilaréna stábjának, ugyanúgy, mint a megújult felületért.

A Mobile Meeting 2010 az idei év mobilos rendezvénye volt hazánkban, sajnálhatja, aki nem jött el.

Fotógaléria

A rendezvényen készült fényképekért köszönet Zsolt barátomnak. A Portálunkat segítő tanácsokért köszönet Bognak és Bochának. A felhasználó-gyár kapcsolat kialakításáért pedig a Sony Ericsson magyarországi képviseletének.

Related Posts